#angol királynő

Budapesti fura szerzetek: Deák Ferenc, aki leginkább azt szerette, amikor békén hagyták
 

Budapesti fura szerzetek: Deák Ferenc, aki leginkább azt szerette, amikor békén hagyták

A haza bölcsét mindenki ismeri, ha máshonnan nem, a húszezresről biztosan és a többség azt is tudja róla, hogy meghatározó szerepet játszott az ausztriai uralkodóház és a magyar politikum közötti kiegyezés létrehozásában. Azt azonban már kevesebben tudják róla, hogy még 50 éves korában is a botrányos életű nagyanyja által felhalmozott adósságok csapdájában volt kénytelen élni, aminek azzal vetett véget, hogy pénzzé tette a vagyonát, kifizetett mindenkit és a maradékból élethossziglan beköltözött az angol királynőhöz címzett fogadóba.








Átvette kitüntetését Benedict Cumberbatch Erzsébet királynőtől
 

Átvette kitüntetését Benedict Cumberbatch Erzsébet királynőtől

II. Erzsébet brit uralkodó a Brit Birodalom érdemrendjének parancsnoki fokozatát adományozta Benedict Cumberbatch színésznek az előadóművészetekben végzett kiemelkedő tevékenységéért és jótékonysági feladatvállalásaiért kedden a Buckingham-palotában. A színész az elmúlt időszakban a menekültek segítése mellett szólalt fel országában.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI


Női püspököt nevez ki az angol királynő
 

Női püspököt nevez ki az angol királynő

Hamarosan nők is betölthetnek püspöki tisztséget Angliában - döntött hétfőn az anglikán egyház. A határozat több évtizedes vitát zár le az angol keresztényközösségben, így az első női püspök felszentelésére már januárban sor kerülhet.

hvg.hu hvg.hu





Merényletet tervezhettek holnapra az angol királynő ellen
 

Merényletet tervezhettek holnapra az angol királynő ellen

Szombati brit sajtóbeszámolók szerint merényletre készült a hétvégén az a négy gyanúsított, akiket a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának fegyveres egységei fogtak el Londonban. Egyes értesülések szerint az uralkodó is a kiszemelt célpontok között lehetett.

MTI MTI



Órást keres II. Erzsébet
 

Órást keres II. Erzsébet

Órást keres II. Erzsébet brit királynő heti 37 és fél órára, azaz főállásra, hogy pontosak legyenek a Buckingham palota és a többi felséges ingatlan időmérői.

MTI MTI